2017. augusztus 13., vasárnap

Lilabab ropogós tésztaköntösben fűszeres paradicsom mártogatóssal

....pont azért szeretek piacra járni, mert mindig látok valami újat.....

És tegnap bizony láttam. Pár hete megörültem, hogy frissen szedett színes répákat is be tudok szerezni  egy helyi termelőtől, most pedig már lilababot is tudok venni. Jelentem, ilyen babot nem láttam eddig sehol, tehát nem is tudtam a létezéséről. De ahogy a piacon a sorokat, árusokat róttam, hirtelen szembetaláltam magam a lila babbal. Pontosabban az volt kiírva: rántani való bab. Gyorsan felhívtam anyut, hogy ő hallott-e már erről a babról, de mondta, hogy nem.... visszamentem az árushoz, akitől infókat gyűjtöttem be a lilababról. Nagyon kedvesen az árus felesége elmondta, hogy igazából ők palacsinta tésztába forgatják, amit jól megborsoznak, és ropogósra sütnek ki, és mint egy "nasit", kvázi chipset esznek meg. Na, én ezt egy alap receptnek fogtam fel, és arra gondoltam, hogy készítek hozzá egy mártogatóst, méghozzá friss, kertben termet paradicsomból. Jó fűszereset. Mivel friss fűszernövényeim is vannak, így azokat is bevetem. Ezekkel a gondolatokkal jöttem el a piacról, igaz vettem még sötét színű (nem fekete, de ahhoz hasonló) friss koktél paradicsomokat is, amelyekkel kiegészítettem a kertben szedett paradicsomokat. A paradicsom mártogatóst, azaz a deep-et, feldobtam egy kevés indiai fűszerkeverékkel, fokhagymával, és oregánóval, amelyet épp csak összeturmixoltam, hogy darabos legyen. Mivel Andi az erőset nem szereti, így csak mértékkel csípőztem meg a deep-et. Kevés balzsam ecettel és némi cukorral egyenlítettem ki a savakat, és lett a közel 40 perces lassú tűzön való pöszörgetés eredménye a képen látható paradicsomos deep. A lilabab a forró olajban pár perc alatt ropogós lett, igaz a szép lila színét elveszítette, de az íze így is nagyon finom volt.





Hozzávalók 4 főre  

- kb. két marék lilabab ( én így vettem)

- kb. 30-40 dkg paradicsom (lehetőleg édesebb, és többfajta)

- frissen őrölt feketebors

- friss oregánó

- 1 tk. indiai fűszerkeverék

- 1 gerezd fokhagyma

- olaj

- só

- sűrű palacsinta tészta (kb. 20 dkg lisztből)








Elkészítése

A fűszeres paradicsom mártogatóshoz egy kisebb edényben olajat melegítünk, majd rádobjuk a megroppantott fokhagymát. Pár percig lassú láng felett kevergetjük, majd rádobjuk a darabolt paradicsomokat. Sózzuk, és borsozzuk, adjuk hozzá az oregánót. Pár perc lassú főzés után mikor kiengedte a paradicsom a levét, egy botturmix segítségével pürésítsük le. Nem kell, hogy homogén legyen, sőt az a jó, ha kissé darabos marad. A pürénket fűszerezzük az indiai fűszerkeverékkel, és kevés balzsamecetet, és kevés cukorral együtt addig főzzük lassú lán felett, amíg be nem sűrűsödik.
A sűrű palacsinta tésztába forgatott lilababokat forró olajban süssük ropogósra, majd az olajból kivéve papírtörlőn itassuk le a felesleges olajat. Tálaljuk a paradicsom mártogatóssal, és fogyasszuk el frissen.

Tipp:
Kevés friss chilivel még tovább fokozhatjuk a tüzességét a mártogatósnak.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése